Elhagytál. Megcsaltál.
Mikor elmondtad, hogy mást szeretsz, elfogyott körülöttem a levegő. Mintha vákuumba kerültem volna. Fülemben zakatolt a saját szívverésem.
Döbbenet. Csak ennyit éreztem. Nem értettem, mi történik velem, Velünk.
Aztán megbocsájtottam, ha engem választasz, megoldjuk a problémákat. Másnap, mikor hazajöttél Tőle, tudtam, hogy nem tudod lezárni. Láttam a megtört tartásodon, hallottam a keserű sóhajaidban.
Összeszedtem minden bátorságom, és feltettem a kérdést: szeretsz még engem szerelemmel? És a retteget választ kaptam: Nem.
Összedőlt körülöttem a Világ. Az a Világ, amit együtt építettünk fel, amit olyan nagy izgalommal tervezgettünk, szépítgettünk. Amiben mi négyen, a Családunk volt a főszereplő.
Megalázva éreztem magam, s hogy valami kis tartásom maradhasson elküldtelek. Menj Hozzá lakni, ha Őt akarod, itt már nincs helyed! Szerelem nélkül, csak a gyerekek miatt nem szabad együtt maradnunk.
Miért?
Hát elmentél, itt hagytál magányosan, szomorúan, elhagyatva. Napokig enni, aludni sem bírtam. Emésztettem magam, vajon miért történt ez?
Te azt mondtad, már fuldokoltál a kapcsolatunkban.
Én nem vettem észre semmit. Vak voltam.
Igaz, hogy feszültebb voltál mostanában. Sok a munka, túlóra, a pénz meg kevés. Nyaralni sem tudtunk elmenni idén, még a rokonokhoz sem, hiszen benzinre sem igen futja. Fáradt voltál és komor. Azt hittem értem a miérteket.
Most, hogy visszagondolok, már kezd tisztulni a kép: Négy éve már, hogy itthon vagyok a gyerekekkel. Nehogy azt higgye valaki, hogy ez mekkora buli! Nem, nem leányálom, a legkevésbé sem. Nem csoda, hogy legtöbben elveszítjük Önmagunkat valahol a gyereknevelés, -ellátás és házimunka tengerében.
Kinyúlt póló, bolyhos tréning, szaladgálós tornacipő…-ez maradt a mindig csinos, mosolygós Erikából.
Igen. Tudat alatt éreztem, hogy változtatni kell. De ezek szerint te nem vetted észre az igyekezetem, hogy formába lendüljek, hogy a változás elkezdődött.
Persze Te is változtál. A mindig odaadó, segítőkész férjből egy kiégett emberré kezdtél válni. Mikor is hoztál nekem egy szál virágot? Vittél el valahova kettesben? Semmi nagyra nem vágyom, esetleg egy séta kézen fogva a parkban, vagy egy fagyi kettecskén a sarki cukiban… Csak, hogy nőnek érezhessem magam melletted, és Magunkat egy boldog párnak.
Tudom
Most, hogy már tudom, mi vezetett el idáig, sem mentesít a bűn alól, hogy megcsaltál. Megszegted a nekem tett hűségesküdet. Mert a megoldás nem megfutamodni a problémák elől és az első kerek popsiba belezúgni, hanem törekedni a megoldásra. Meg kellett volna Beszélnünk! Egymás legjobb barátai voltunk, és hiszem, hogy ma is azok vagyunk. Miért nem szóltál? Miért?
Érzem
Érzem a keserűséget. Érzem a magányt. Érzem a felelősség terhét, amit egy egyedülálló anyának ki kell bírnia. De érzem a hiányodat is. Epedek utánad. Igen, EPEDEK! Ez a legjobb szó arra a mérhetetlen sóvárgó és vágyakozó érzésre, ami bennem növekszik napról-napra, mióta elmentél.
A Szerelmem irántad sohasem szűnt meg. Remélem, tudod!
Ha valóban megbántad, amit tettél, és lezárod az ügyet Vele, Visszavárlak!
Szeretlek
Erika
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: